+36 30 383 3200
Telefon
lujzi@dlujza.hu
Email
Hajdú utca 28.
1139 Budapest
Lujzi

Időjárásjelentés

Kiváló megjelenési lehetőség, de lenne néhány tanácsom, amire érdemes odafigyelni.

  • tv és rádió esetében alapvetően a non-spotnál az egyik legkedveltebb megjelenési forma, ennek megfelelően igen népszerű, tehát leszünk egy sárga tállal.
  • nem mindegy, hogy mi a sorrend – igen, nem biztos, hogy vicces lesz a megrendelő számára, ha a végén kullog. Itt jegyzem meg, hogy a csatornáknak joguk van felárat kérni a blokk pozíciókért és saját jogon határozzák meg a helyek, de inkább kérdezzünk, mintsem meglepődjünk.
  • a klisé az klisé – a médiatörvény igen kevés lehetőséget ad a szöveges alámondásra, valamint meghatározott médiáknál pont annyit lehet elmondani, hogy a “műsorszám támogatója az XY Kft.”. Ez sajnos így van, ezért javaslom, hogy előbb járjuk körbe a lehetőségeket a narrációra, mert ha már benne vagyunk egy megrendelésben, akkor elég nehéz lehet kitáncolni.
  • 5 mp az 5 másodperc – mindenképpen javaslom, hogy figyeljünk az időbeli korlátokra, mert ma már nem úgy van mint régen, hogy “jól van az úgy a 7 mp is átmegy”, nem megy át.
  • a kevesebb több – nem szükséges terhelni a nézőt mindennel, érdemes dönteni, hogy a hangon vagy a képi megjelenésen lesz a hangsúly.
  • mindenképpen egyeztessünk az online ügynökséggel, hogy éppen időjárásban “rendetlenkedünk” 🙂
  • örömmel tervezzük be ezeket a megjelenéseket, és boldogan éljük meg, hogy az élet napos oldalán vagyunk, akár esik, akár fúj a szél.

Read more!

 

Categories

Our purpose is to build solutions that remove barriers preventing people from doing their best work.

Melbourne, Australia
(Sat - Thursday)
(10am - 05 pm)